2013. március 31., vasárnap
**INDIGÓ OSU PARADICSOM !!! antocianin antioxidáns - Jelenlegi ára: 550 Ft
VALÓDI OSU! INDIGÓ PARADICSOM!!!
az USA-ból
5db
Ezt a paradicsomfajtát az Oregoni Egyetemen nemesítették ki,
nagyon magas a gyógyértéke, a színét adó antocianinok miatt
Ez az első ilyen paradicsom, amiben van ez az erőteljes antioxidáns vegyület!
Palántázásnál mindig kicsit előre gondolkodjunk, hogy legyen mibe beleültetni a kis palántákat. Lehet tojásos dobozba, de kis műanyag pohárkákba is aminek az alját kivágtuk, hogy a felesleges víz el tudjon szivárogni. Vagyis időben kezdjünk neki a gyűjtögetésnek. Következő lépésként jó lenne egy kis komposzt föld. Nincs? Nincs. Akkor lehet venni virágföldet vagy palántaföldet. Mindkettő nagyon megfelel. A kerti föld azért nem jó most, mert nagyon fagyos vagy hideg, de azért sem jó mert a palántázáshoz nem megfelelő a szerkezete. Minden kis pohárkába tegyünk földet és tömörítsük kicsit meg, majd tegyünk még rá egy laza réteget. Ezután poharanként egy magot, nagyobb dobozkákba két-három magot is tehetünk. Ezt úgy csináljuk, hogy kisebb mélyedést (1-2 cm) készítünk pálcával, ceruzával, ujjunkkal. Majd betemetjük a lukat. Általában a paradicsom magokból 8-10 hét alatt lesz kiültethető palánta. A kész palántát május elején érdemes kiültetni, ekkor kisebb a fagyveszély már. Vagyis ha visszafelé számolunk időben, éppen aktuális a mostani időpont. Sajnos az idő nem ezt mutatja, de akkor várjunk még 1-2 hetet, ha úgy gondoljuk.
Palánták gondozása
Paradicsom magjaink szépen kicsíráztak. Állandó hőmérsékletet és állandó nedvességet igényelnek. Én egyszerű szobapermetezővel nedvesítem a talajukat mindig és a konyhában az ablakban vannak, így állandóan fény éri őket és meleg is. Noh, ha palántáink szépen megnőttek és fejlettek kiültethetjük őket.
Palánták végleges helyre ültetése
Palántáink meghálálták a gondoskodást, kezdjük el őket edzetni kicsit. Az edzetés azt jelenti, hogy nem hirtelen kitesszük őket, mert bizony az éjszakák hűvösebbek még májusban, hanem naponta kitesszük őket kicsit levegőzni. Egy hét után kint hagyhatjuk őket éjszakára is, ha nincs időnk még elültetni őket. Elültetésnél figyelni kell, hogy jó napos helyen legyenek, laza szerkezetű talajon. 60cm- es tőtávolság az ideális, de fajtától függ ez is. Magjaink tasakján látjuk az ideális tőtávolságot. Ha piacon veszünk mégis palántát kérdezzük meg, milyen fajta és milyen távolságra ültessük őket. Kisebb fajták támrendszert nem igényelnek, de az erőteljes növekedésű fajták mellé támaszt kell tenni. Ilyen fajta pl. a Lugas F1.
Gondozásuk
A támrendszer mellett termesztett fajtákat folyamatosan kacsozni kell, vagyis a hónaljból előbújó kis hajtásokat ki kell törni. Ez azért szükséges, hogy a főágon vagy ágakon (1-2 ág), erőteljesebb legyen a termés. Mindig kötözzük a főhajtást a növekedésével egyidejűleg. A paradicsomot alulról öntözzük. Az alsó fél méteren a leveleket szedjük is le. Ha talajunk nem trágyázott, adhatunk neki két hetente fejtrágyát, vagyis öntözővízzel együtt juttassuk ki a tápanyagokat. Úgy emlékszem, hogy lehetett vagy lehet kapni a Volldünger nevű trágyát, amit vízben feloldhatunk és úgy használhatunk. Nekem tehén trágya volt beforgatva tavaly, így idén várom a legnagyobb termést. Tehén trágya hatóideje 2-3 év is lehet, vagyis azt nem szükséges évenként beforgatni a talajba. A paradicsomokat mindig érett állapotban szedjük le és úgy fogyasszuk.
***********
Aukciót csak megfelelő ajánlat esetén tudok korábban zárni, licitet nem törlök, gondold meg mielőtt licitálsz. Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok /ha tudok, ha nem akkor utána nézek/, illetve bármilyen különleges növény vagy virág, gyümölcs érdekel, kérdezz, lehet be tudom neked szerezni.
*******************
Az aukció zárását követően értesítőt kap minden vevő, amiben megtalálható a számlaszám, amire utalni lehet. Kérek mindenkit, hogy a FELHASZNÁLÓ NEVET NE FELEJTSE EL FELTÜNTETNI a közlemény rovatban az utaláskor, mert küldönben késni fog a csomagja, mert nem fogom tudni azonosítani.
December és január hónapban többszáz 1ft-ot aukciót fogok índítani, így nehéz lesz nyomon követnem, hogy kitől kaptam pénzt a felhasználó név nélkül, pláne ha más névről is érkezik ráadásul az utalás.
A postázás:
A postaköltség magok esetén természetesen csak egyszer fizetendő, bármennyi
postaköltséget is ír ki a vatera rendszere a vásárláskor. Tehát, ha nyersz 1 csomag
vagy 1db magot, annak ugyanannyi lesz a feladási díja
mint 5 csomag vagy 100db magnak adott eseteben.
SZEMÉLYES ÁTADÁS SAJNOS NEM MEGOLDHATÓ!
1. Sima levélként csakis saját felelősségre tudom feladni, ha elveszik a
postán, azzal nem tudok mit kezdeni, mert nem tudom bizonyítani, hogy
feladtam. Ennek ellenére, ha vállalom ezt a feladási módot,
ha kérés van rá, de akkor előre el szeretném kérni én is a pozitív
értékelésemet a nézeteltérések elkerülése végett. A sima posta díja 155ft,
s csak akkor kérd így, ha a fentiekbe bele egyezel.
2. Ajánlott levélként a postaköltség 380ft, kérésre a feladási ragszámot
meg tudom adni.
3. Természetesen több tétel bevárására is lehetőség van, kérlek az első
megnyert tétel után küldj egy mailt, amiben jelzed a gyüjtögetési
szándékot, és kérlek, maximum 2 hétig húzzuk így a dolgot, aztán
rendezzük az anyagi részét /további is gyüjtögethesz a postaköltség
végett ha akarsz/.
Jelenlegi ára: 550 Ft
Az aukció vége: 2013-04-18 13:19
. **INDIGÓ OSU PARADICSOM !!! antocianin antioxidáns - Jelenlegi ára: 550 Ft
KUTYARUHA AKCIÓ!!! - Jelenlegi ára: 800 Ft
Babakék thermo ruha kisméretű kutyusnak,, hibátlan állapotban, alul tépőzárral állítható, haskerület37- 45 cm.
Nézd meg a többi termékemet is rengeteg márkás egyedi dolgot találhatsz!!!
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2013-04-08 12:44
. KUTYARUHA AKCIÓ!!! - Jelenlegi ára: 800 Ft
Nézd meg a többi termékemet is rengeteg márkás egyedi dolgot találhatsz!!!
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2013-04-08 12:44
. KUTYARUHA AKCIÓ!!! - Jelenlegi ára: 800 Ft
Nagyméretű, extra kényelmes fotel - Jelenlegi ára: 12 000 Ft
A huzat teljes egészében levehető és mosható. Alsó és felső "párnán" lévő huzat cippzárja rossz.
Jelenlegi ára: 12 000 Ft
Az aukció vége: 2013-04-04 12:45
. Nagyméretű, extra kényelmes fotel - Jelenlegi ára: 12 000 Ft
Jelenlegi ára: 12 000 Ft
Az aukció vége: 2013-04-04 12:45
. Nagyméretű, extra kényelmes fotel - Jelenlegi ára: 12 000 Ft
Ps2 Fifa 06 - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Eladó egy Fifa 06-os játék amely tejesen hibátlan, eredeti csomagolásban.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2013-04-18 11:44
. Ps2 Fifa 06 - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2013-04-18 11:44
. Ps2 Fifa 06 - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Outfit csíkos galléros női felső kb.46 - Jelenlegi ára: 150 Ft
Hossza 62 cm
Szélessége 55 cm
Ujja válltól 42 cm---3/4-es ujjú
Jó állapotú, nincs hibája
Lila-szürke csíkos
Jelenlegi ára: 150 Ft
Az aukció vége: 2013-04-18 11:13
. Outfit csíkos galléros női felső kb.46 - Jelenlegi ára: 150 Ft

Régi kis kámea-camea medál ANTOKLT fekete - Jelenlegi ára: 2 800 Ft
klasszikus faragott kámea medál, ANTIKOLT FEKETÍTETT színú foglalatban +lánc
nem nemesfém de tartós fém ötvözetnek tűnik
kb 2, 5cm
A BOLTI KÉSZLET KIFOGYOTT 10NAP A SZÁLLÍTÁSI IDŐ.
MINEDENFÉLE KIEGÉSZÍTŐT FÜLBEVALÓT, GYŰRŰT BROSST IS RENDELHETSZ HOZZÁ.
AZ ÉKSZER KÜLFÖLDRŐL ÉRKEZIK, ÍGY A SZÁLLÍTÁSI IDŐ KB 2-HÉT!!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!!
POSTA CSAK 350FT!
500 drágaköves és antik ékszer , a legtöbb fix áron azonnal elvihető, akár másnap postázhatom.
Személyesen is átvehető Esztergomban a boltomban.
Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Az aukció vége: 2013-04-17 20:12
. Régi kis kámea-camea medál ANTOKLT fekete - Jelenlegi ára: 2 800 Ft

Ezüst 500 lei 1944-ből - 1 forintról - Jelenlegi ára: 1 Ft
Üdvözlünk minden Kedves Gyűjtőtársat a Ferenczy Numizmatika aukcióján !
Licitre bocsátjuk az alábbi érmét :
500 lei 1944
Anyaga : ezüst
Finomság : Ag 70%
Érme súlya : 12 gramm
Átmérő : 30 mm
A fényképen minden esetben azt az érmét látja, melyet meg tud vásárolni.
Amennyiben mégsem nyeri el a tetszését élőben a darab, úgy 14 napon belül (eredeti állapotában)
visszavásároljuk !
Így Ön nem kockáztat semmit, hiszen
100 %-os megelégedettségi garanciát
vállalunk termékeinkre !
A fenti (bordó) logónkra kattintva közvetlenül elérhető a Ferenczy Numizmatika Vateraboltja !
Kérjük, hogy bárminemű kérdését még a
vásárlás előtt tegye fel !
Minden termékünknél beszámítás,
illetve cserelehetőség is van !
Személyes átvételre a Kálvin téren van lehetőség, illetve nagyobb tételnél az Ön által megjelölt helyen is lebonyolítható az átadás.
Természetesen postázást is vállalunk, az aktuális postai díjak szerint (egyéb költséget nem számítunk fel).
Köszönjük figyelmét és további
jó vaterázást kívánunk !
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2013-04-10 20:15
. Ezüst 500 lei 1944-ből - 1 forintról - Jelenlegi ára: 1 Ft
C&A extra vagány terepmintás szoknya 8-10év 134-es - Jelenlegi ára: 1 190 Ft
Gyönyörű , pörgős terepmintás vászon szoknya, nagyon vagány felvéve
Beleírt mérete: 9-10év-134-s,
Hossza: 43cm, dereka állítható gumis, max: 31cm
Használt de nagyon szép állapotú, hibája nincsen!
A Terméket csak és kizárólag ajánlott levélként postázom, simán még saját felelősségre sem!
Személyes átvétel nem megoldható!
Licitet nem törlök, a fizetésre 5 napot tudok várni!
Akinek ez nem elfogadható, kérem Ne licitáljon!
Jelenlegi ára: 1 190 Ft
Az aukció vége: 2013-04-17 20:42
. C&A extra vagány terepmintás szoknya 8-10év 134-es - Jelenlegi ára: 1 190 Ft

Gyermek cipő márka: Szamos - Jelenlegi ára: 1 Ft
Jó állapotú tavaszi és őszi zárt Szamos lánycipő eredeti dobozában. Méret: 34
Az új ára 11900 Ft volt és nagyon keveset, csak egy tavaszi szezonban volt használva.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2013-04-17 20:09
. Gyermek cipő márka: Szamos - Jelenlegi ára: 1 Ft
Az új ára 11900 Ft volt és nagyon keveset, csak egy tavaszi szezonban volt használva.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2013-04-17 20:09
. Gyermek cipő márka: Szamos - Jelenlegi ára: 1 Ft
Szatén fekete csini 3/4-es ujjas ingblúz! Újsz! - Jelenlegi ára: 990 Ft
Szatén fekete csini 3/4-es ujjas ingblúz!
Nagyon trendi, igazi csajos viselet! : )
Újszerű, megkímélt szép állapotú!
Pár alkalommal hordott! : )
A valóságban sokkal csajosabb, mint így fotón,
sajnos nem adja vissza valódi önmagát! : (
Mérete:
Hossza: 54, 5cm
Mellszélessége: 43cm
Ujjhossza: 33cm
Köszönöm csere nem érdekel!
Ha komolyan érdekel írj, s biztosan megegyezünk! : )
Nézz körül nálam, sok szép márkás termékem 1Ft-tól!
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2013-04-03 22:00
. Szatén fekete csini 3/4-es ujjas ingblúz! Újsz! - Jelenlegi ára: 990 Ft

Tekla gyöngy fülbevaló, több szín, 3+1 AKCIÓ! - Jelenlegi ára: 249 Ft
Eladó a képeken látható 3 pár tekla gyöngy fülbevaló (249 Ft/pár). Pici és nőies! : )
Nézz körül a termékeim között! 3+1 AKCIÓÓÓÓ: vásárolj 4-et a fülbevalóim közül és az egyiket (a legolcsóbbat) ajándákba adom! Ne hagyd ki ezt a lehetőséget!!!!
Köszönöm, hogy benéztél!
Jelenlegi ára: 249 Ft
Az aukció vége: 2013-04-10 19:08
. Tekla gyöngy fülbevaló, több szín, 3+1 AKCIÓ! - Jelenlegi ára: 249 Ft

DIGITÁLIS SZOBA SZÉF BEÉPÍTHETŐ TREZOR 3év GARANCI - Jelenlegi ára: 5 440 Ft
Állapot: bontatlan, eredeti csomagolásban
Szaküzletünk kínálatából, originál, bontatlan termék ÁFA-s számlával és 3 ÉV GARANCIÁVAL
MINDEN TERMÉKÜNK FIX ÁRAS, AZONNAL MEGVÁSÁROLHATÓAK A "VEGYE MEG MOST" GOMBBAL!
JELLEMZŐK:
3 ÉV GARANCIA
Digitális, elektromos számódos szoba széf, "hotel" széf. Egyszerűen és praktikusan biztonságban tudja védeni a holmiját, a bizalmas iratait stb az alkalmi tolvajoktól. Digitális zárszerkezet, 100 millió féle variációs kód lehetőséggel, ceruzaelemmekkel működik, 2 darab vésznyitó kulccsal szállítjuk.
Műszaki adatok:
Falhoz és padlóhoz, szekrénybe polcra egyaránt rögzíthető
Anyaga: kemény, ütésálló ABS műanyag
Használat: 3 db AAA elem (nem tartozék)
Mérete: 21 x 15, 5 x 10, 5 cm. Szín fekete-ezüst
Postaköltség: feljebb a "Szállítási és garanciális feltételek" fülre kattintva
Postázás: ennek a terméknek az esetében általában 2-21 munkanap. Mivel üzlet vagyunk, ideiglenes hiány esetleg felmerülhet. Kérjük, tekintse meg üzletünk teljes kínálatát: http: //www. vatera. hu/listings/index. php? ob=1&obd=1&us=LEGSZERX
Jelenlegi ára: 5 440 Ft
Az aukció vége: 2013-04-17 17:39
. DIGITÁLIS SZOBA SZÉF BEÉPÍTHETŐ TREZOR 3év GARANCI - Jelenlegi ára: 5 440 Ft

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)